Végre elkészült a romboló!

Reszkessetek, felkelők!!! 🙂

Még tavaly októberben kezdtem ebbe az apróságba, hogy kicsit kikapcsolódjak a Titkok Útvesztője megjelenési munkálataiból. Általában este tíz után fogtam építkezésbe, és néha hajnalig nyúlóan ott felejtettem magam a több ezer alkatrész között.

Amikor az összeillesztett elemek száma elérte a tízezret, visszavettem a tempóból, hiszen már elegendő erőt éreztem, hogy nekivessem magam a következő könyv megírásának.

Tippem szerint körülbelül száz órát tölthettem el a játékkal, amely idő közel felét a megfelelő elemek keresgélése tette ki: Negyven kisebb dobozba kellett leszortíroznom az építődarabokat, fajtájuk szerint.

Ugyan volt pár megoldandó kihívás, mint például a makacsul szétálló orrész, vagy a lötyögő hiperhajtóművek, ám némi lelemény és pillanatragasztó árán sikerült kiegyengetni a hajó megjelenését.

Azt hiszem, az eredmény önmagáért beszél. Szeretném kiállítani egy vitrines dohányzóasztalban, mint afféle fura “geek műtárgyat”.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: