Egyetlen gomb van rajta, amelyet összesen kétszer nyomhatsz meg, aztán elromlik. Az első alkalommal rögzíti a pillanatot, a második nyomásra pedig visszarepít ebbe a pillanatba. Az egyetlen dolog, amit a jövőből magaddal vihetsz, azok az emlékeid, különben minden ugyanúgy folytatódik körületted, mint egykoron.
A két kattintás között tetszőleges idő telhet. Lehet öt perc, egy hét, vagy az egész hátralévő életed.
Látod benne a lehetőséget? Te mikor nyomnád meg újra a gombot – ha egyáltalán megnyomnád?
Kényelmes elvi megoldásnak tűnhet, hogy az életed végén újra kezd okosabban… de valóban ilyen egyszerű ez?
Nézzünk pár egyéb eshetőséget:
Egy közeli szeretted meghal, pedig a tudásoddal felvértezve, ha visszamennél, megmentheted. Mit teszel? Segítesz rajta, vagy elfogadod a hiányát azzal, hogy majd a „következő körben” gondoskodsz róla?
Biztos, hogy egyszerű lesz majd ismét a szemébe nézni?
Mi van, ha kihúzod öregkorodig békességben?Úgy gondolod, élnél még, megnyomod a gombot… ám miért is? Tán olyan elégedett voltál az életeddel, hogy pont újra szeretnéd élni?
Másképp, esetleg más mellett próbálkoznál? Elvégre már nem vagy ugyanaz az ember, hát ugyanolyan párja sem lehetsz az egykori választottadnak. Már nem vagytok egyenlők, így az új jelenben megfosztod őt az együtt töltött élettől? Nem félsz, hogy elárulod ezzel az érzéseidet?
Ha eleve változást tervezel, felmerül, egyáltalán boldog voltál az első életedben? Ha nem voltál elég boldog, miért törődtél bele?
Szerintem ezek még a kényelmesebb dilemmák közé tartoznak, azonban reggel az ágyban fekve eszembe jutott egy verzió, ami még inkább aktuálissá teszi az önvizsgálatot. Ez nem egy egész életutat felölelő probléma, csak a közeljövő kérdése, és pont ezért sürgető, szinte a húsba vág:
Elképzelem, ahogy 5 évvel a gomb megnyomása után egy szép napon kocsiba ülök, és valahol egy kanyarban felcsavarodok a fára… Nincs mit tenni, nyöszörögve előhúzom a zsebemből a készüléket, és megmentem magam.
Lám, ismét itt ülök a fotelben, és elfog a megkönnyebbülés. Végigtapogatom magam, minden végtagom a helyén. Aztán ugyanilyen gyorsan elfog az apátia. Hiszen az még egy dolog, hogy lusta voltam megjegyezni az eljövendő lottószámokat, de tulajdonképpen mi az az öt év, amelyet meg kell ismételnem?
Tedd fel magadnak a kérdést, hogy érdemes volna-e újraélni az elmúlt öt évet, vagy éppen azt az ötöt, amit magad számára jósolsz az elkövetkezőkben.
Esetleg afféle ember vagy, aki mindig azt mondja, „irány előre!”, mert csak jobb lehet, mint amit a jelen nyújtani tud?
Alighanem ez azért van, mert nem vagy elégedett.És talán nem is leszel. Csak az illúziót kergeted.
Közben pedig nem változtatsz. Így aztán nem is változik semmi. De fordítsuk meg: Mikor lenne érdemes először megnyomni a gombot? Elrendeznél előtte dolgokat, hogy legközelebb már ne kelljen bajlódni velük? Ez taktikus lépés lenne, de ha így van, és jobb túlesni rajta, ugyan miért halogattad eddig? Na, ugye!
Szerintem éld úgy az életed, hogy ne legyen szükség a varázs távirányítóra. Te mit gondolsz?
Martin Kay Writes 
Vélemény, hozzászólás?