Talán butának tűnhet a kérdés, mégis megfordul az alkotó fejében, ha kritikusan vizsgálja a művét.
Emlékeztek az Eastern első fejezetére? Yukónak eleinte minden lépését meg kell fontolnia, ha nem akarja a végrehajtók kezén végezni. Szűk sikátorokon át menekül a sarkában lihegő fogdmegek elől, majd félszegen lapít az egyenruhások teherautója alatt, miután bombát drótozott az alvázra. Elég egy apró hiba, és lelepleződik…
„Hűvös fuvallat libbent át a kocsi alatt, és felkavarta az utca porát. Yuko hiába próbált uralkodni az orrába toluló ingeren, szájához kapta tenyerét, és olyat tüsszentett, hogy a szeme is könnybe lábadt.
A hangosbeszélő hirtelen elnémult.
Yuko ijedten meredt a raktér deszkáira. A hézagokon át jól ki tudta venni a parancsnok körvonalait. Amikor a férfi a plató széléhez indult, Yuko pániktól űzve húzta be magát a kocsi kereke mögé. Előrántotta egyik revolverét.
Bárcsak itt helyben pofán lőhetnélek, te nyomoronc! – szórt szikrákat tekintetével a fegyver mögül. Szíve egyre vadabb ütemet vert.
Esküszöm az Istenekre, hogy nem lesz könnyű halálod, ha kinyitod a szád!Ujja ráfeszült a hatlövetű ravaszára.”
Úgy gondolom, a fenti jelenet szépen árnyalja a lányban munkáló feszültséget, a sebezhetőségét – egyúttal megalapozza a karakter stílusát.
Mi történik eztán?
Yuko a robbantás után rohamra indul a végrehajtók maradéka ellen, hogy megmentse a bitón lógó informátorát. Lóháton nyargal a felszított porban, és egymás után leszedi a rosszfiúkat. Amikor már úgy tűnik, senki sem állhat ő és a póznavasról kalimpáló csuhás közé, három egyenruhás ront ki a közeli viskó takarásából. Yuko megfeszíti ujját a ravaszon, mielőtt azonban leküzdhetné ellenfeleit, titkos segítője néhány messziből visszhangzó lövéssel leszedi mindhárom jómadarat.
Ez utóbbin változtatnék. No, de mi a problémám vele?
Az Eastern első fejezetét immár kettő híján kilencezren olvasták. Sokszor megkaptam, hogy pergő a cselekmény, mintha maga az olvasó is ott lenne a hőssel. Meg egyébiránt is; jó látni egy talpraesett főhőst… – Ilyenkor persze nem győzök szabadkozni, hogy Yuko korántsem az egyetlen központi figura a történetben, de nem is ez a lényeg, hanem a cselekmény utóélete: Az, hogy milyen beszámolókat kaptam az egész könyv olvasása után.
Egyetlen észrevétel ragadt meg bennem olyanként, hogy látszólag többek szemét is csípte. Ez pedig Yuko kalandori teljesítménye. Miután találkozik Vajkkal, nehezen kezeli a helyzetet. Néha hibát hibára halmoz zavarában, ráadásul az sem segít, hogy ismét szembetalálja magát régi nemezisével, a Veszett Kutyával.
Éppen ezért tetten érhető némi ellentmondás az első fejezet mesélői ígérete és a regény további eseményei között. Szándékos volt ez?
Aligha.
Yuko már az első akcióját is csak részint vitte sikerre a saját erejéből. Még a kötélre húzott informátort sem ő szabadította meg a lövésével.
„Yuko hosszasan méregette a szétroncsolt fonatot.
Nem mondom, szép lövés, öregem!
Töprengve beharapta az ujját.
Való igaz, a precíz tervezés sohasem tartozott az erősségei közé. Rejtélyes segítője nélkül könnyen ott hagyhatta volna a fogát.”
Amikor megírtam ezt a jelenetet, úgy véltem, pont elég fogódzót hagytam, mégis megkaptam, hogy Yuko későbbi események során gyöngébbnek tűnik. A tanulság szerintem mindebből az, hogy nem várhatok el mindenkitől maximális figyelmet. Az olvasó rendszerint nem emlékezik minden részletre. Sokkal inkább meghatározó a jelenet általános hangulata, amely alapján a befogadó felépíti magában, hogy mit várhat a hőstől.
Mindennek tudatában hogyan változtatnék?Amikor a három lator kiront Yuko elé, sikerül megrémíteniük a lány lovát. A hátas felágaskodik, Yuko pedig menthetetlenül a porban találja magát. Megpróbál felkönyökölni, hogy leküzdje a felé törő ellenfeleket, de nem lehet elég gyors; félő, hogy felkoncolják a szuronyaikkal. – Ekkor érkeznének a titkos segítő lövései. Máris árnyalódik az eseménysor kicsengése.
És, hogy miért merült fel bennem mindez? Hamarosan bejelentés következik!Ha érdekel a fenti fejezet, és még nem volt hozzá szerencséd, itt az alkalom:
Martin Kay Writes 
Vélemény, hozzászólás?