Van, amikor kendőzetlenül közlik veled, hogy a munkád kukába való. Ez így történt velem is, de lássuk a részleteket:
Talán többen is tudjátok, hogy az Eastern proto-regényét még 17 éve kezdtem írni Az Uráli Cowboy munkacímen. Ez egy remek cím, a tartalom is kiváló – legalábbis az a 7-8 ember, aki elolvasta, biztosított róla, hogy nagy sikerekre vagyok hivatott.
Mivel akkoriban a Facebook egyetlen regisztrált felhasználója még csak Mark Zuckerberg volt, sokkal nehezebbnek tűnt az online térben olyan közösségekre, ismeretségekre találni, mint napjainkban. Nem léteztek népszerű bétázó csoportok, nem lehetett csak úgy ráírni messengeren az ismert alkotókra.
Egy eldugott irodalmi fórumon találtam rá Annára, aki elmondása szerint már dolgozott kiadóban, ráadásul felvállalta, hogy hajlandó kéziratokat véleményezni.
Nosza neki; végre egy hozzáértőtől is megerősítést kaphatok, hogy kiadásra érett a munkám! Tudvalevő, hogy a siker egyedül az író fantáziáján múlik, a hírnév meg a luxus jacht ennek csupán törvényszerű hozadéka.
Megküldtem számára a kéziratom részletét, a jelenetet, ahol Yuko másnaposan fekszik a kádban. Pár nap múlva jött is a kritika:
„Szia, elkezdtem, és becsuktam…nincs ember, aki így beszélne, gondolkodna, mint ahogyan Te írsz:
módfelett való kábasága, —
Ha ezzel kezdesz: A síkságon, amerre szem ellát cukornádmezők végtelenbevesző táblái várták az aratást. Hogy miért ezen az égövön, és miért pont november derekán, arra saját ültetőik sem tudtak volna kimerítőn felelni, miképp a klíma természete, ahány szeglete az országnak, annyiféleként változott.
a kutya nem fogja tovább olvasni, negédes, képzavaros.
Idővel a tömött levélerdő mögül rendre gyakrabban villantak ki a jelentéktelen falucska szürke falai.
Ez a mondta azt jelentené, ahogy haladunk az úton, sűrűbben találkozunk a falu házaival?
Delíriumos bódulat után nincs ember aki, Ildomosnak látta némi lélekmelegítő után nézni,
inkább kiszáradt torka és remegő teste alkoholért kiált…ha már…
Bizton tudta – mondd. hogy nem népmesét olvasok, ahol kötelező az effajta álnépieskedés?
A szerteszét heverő üveggyapotfoszlányokra való tekintettel először csizmát húzott,
ez egy részegsébéől ébredő, hótegyszerű faszi. Felvette a csizmját, mert az volt ott, mert föl akart állni és nem akarta összeszabdalni a talpát.
Ne haragudj, de ez rettenet.”
Figyelitek, hogy már akkoriban is milyen ízesen fogalmaztam? 😀 (Azt figyelitek, hogy Yukót férfinak nézte? Ennyire szemléletes voltam!)
Mire akartam mindezzel kilyukadni? Ma már csupán megmosolyogtató emlék az idézett vélemény, de anno teljesen leforrázott. Évekig éltem a lesújtó bűvkörében. Mint valami rontás, telepedett rám, aligha szabadulhattam tőle.
Talán kényelmesebb volna homályban hagyni az amatőröket? Ha úgy is csak kiborul, minek belemenni a dologba? Majd dacból kiadatja magánban, aztán kalap-kabát!
Nos, úgy vélem, a fenti hozzáállásnál nincsen károsabb, mégsem mindegy, hogy miképp tálaljuk a kritikát. Visszaidézve a bétázó munkásságomat, én is gyakran leszedtem a keresztvizet egy-két írásról, és attól tartok, máig nem vagyok elég nagyvonalú ahhoz, hogy kellően tompítsam a véleményem élét.
Hogyan segíthetünk hatékonyan a pályakezdőknek? Miért vált pusztító erővé a fenti kritika?
Természetesen túlérzékeny voltam/vagyok, de emelje fel a kezét, aki másként érez, amikor bántják a gyermekét! Egyféleképpen lehet elkerülni a kenyértörést: Ha sikerül kiutat mutatni az író számra.
Nem kell itt nagy dolgokra gondolni, például: menj, és bétáztass, illetve viszonozd a szívességet! Ha már túl vagy ezen, fogadj szerkesztőt! Vagy, ha a konkrét szöveget nézzük: Olvass utána a nézőpontkezelés szabályainak és társai! (utóbbi segítséggel Czinkos Éva élt felém. Még egyszer nagy köszönet érte!!!)
A lényeg, hogy mutass kiutat, fejlődési lehetőséget, ne pedig azt írd „nincs ember, aki így beszélne, gondolkodna, mint ahogyan Te írsz” „ez rettenet”
Figyeljünk egymásra, és támogassuk pozitívan az írók új nemzedékét!
A könyv fent tárgyalt fejezete a már kiadást megért formájában az alábbi linken olvasható:
Martin Kay Writes 
Vélemény, hozzászólás?