Olvassátok el a kritikáját, aztán arra reagálva néhány érdekesség: https://www.facebook.com/mondomagazin/posts/10159225094242088
– Hokuto no Ken, azaz Fist of the North Star utalások.
Már az első kötetben is a Puszta Ökleként hivatkoznak Vajkra. Ez az ötlet azon alapult, hogy többnyire a pusztakezes harcot részesíti előnyben, ráadásul hatalmas ereje folytán igen hathatósan teszi pihenőre ellenfeleit néhány legyintéssel. (Emlékezzetek csak Romanovra, a kuktának öltözött kémre, akit a falnak vezet Vajk, és mellesleg a folytatásban is feltűnik!)
Eredetileg csupán ennyi állt a becenév mögött, azonban a két könyv írása között megszaporodtak a Fist of the North Star mémek, amelyek egy nyolcvanas évekbeli, poszt-apokaliptikus manga, majd sorozatot vettek alapul. Eme sorozat mottója volt az “omae wa mou shindeiru”, azaz: te már halott vagy!
Nina épp egy ilyen mangát olvas Vajk és Hektor összecsapása előtt.
– Plugsuit és az Evangelion.
Már többször utaltam rá, hogy az EVA nagy hatással van rám a kora-kétezres évek óta. Igyekszem utalásszinten belecsempészni a munkámba.
Az Evangelion pilótái hasonló, második bőrként viselt ruhákat öltenek, mint az emlegetett jelenetben Yukón látható. Eljátszottam a gondolattal, végül megírtam, milyen érzés lehet, ha eme ruhában valaki végighúzza az ujját a gerinceden. A mellékelt illusztrációs vázlaton is ez akarna látszódni, bár Yuko itt inkább olyan, mintha túl vastagra sikerül volna a puki. Naka meggyőzött róla, hogy ne rajzoljuk meg, mert szerinte ez a jelenet csak mozgásban működne – azt meg elég nehéz egy könyv lapjain kivitelezni. Persze meggyőzhető vagyok az ellentétéről, ha fan art-ként sikerül 😉


Vélemény, hozzászólás?